Hírek
2016. December 21. 07:13, szerda |
Sport
Forrás: mti - fotó: kajakkenusport.hu
Vajda Attila bejelentette visszavonulását
Bejelentette visszavonulását Vajda Attila olimpiai, világ- és Európa-bajnok kenus.
A Délmagyarország honlapjának kedd esti beszámolója szerint az EDF DÉMÁSZ-Szeged 33 esztendős versenyzője az újság év sportolója-gáláján számolt be döntéséről.
"Minden döntés nehéz, amit meghozunk, életem újabb döntése is az volt, de meghoztam. Tizenhárom év után komoly elhatározásra jutottam: kaptam egy lehetőséget, amellyel élni szeretnék. Tajvanon leszek edző, így a sportpályafutásom igazából hivatalosan befejeződött" - mondta Vajda, aki díjátadóként kapott szerepet az ünnepségen.
"Búcsút intek kedvenc számomnak, a kenu egyes ezer méternek. Igaz, a hazai ötezer méteres válogatókra még megpróbálok eljönni, de az időm nagy részét Tajvanon töltöm majd, ahol huszonhét tanítványom lesz egy klubnál. Sokat utazom, ingázok majd Tajvan és Szeged között" - tette hozzá.
Vajda 2008-ban, Pekingben C-1 1000 méteren győzött az ötkarikás játékokon. Világbajnoki címet 2007-ben, 2011-ben és 2013-ban, míg Eb-t 2007-ben és 2009-ben nyert ebben a számban. Az augusztusi riói olimpián nem vett részt, mivel az ötkarikás válogatón szétlövéssel kikapott Vasbányai Henriktől. A júniusi moszkvai Eb-t negyedikként zárta, a júliusi országos bajnokságon pedig második lett C-1 1000 méteren.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 03. 08:00, péntek | Sport
Vb-2026 - A portugálok fordítottak a horvátok ellen, és a nyolcaddöntőben folytatják
A portugál válogatott a második félidő elején hátrányba került, végül azonban 2-1-re legyőzte a horvátokat csütörtökön a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett mérkőzésén Torontóban.
2026. Július 02. 13:00, csütörtök | Sport
Labdarúgó NB II - Portugál hátterű tulajdonosa lett a Videoton FC-nek
Portugál hátterű, az Egyesült Államokban bejegyzett tulajdonosa lett a Videoton FC-nek, miután a város közgyűlése szerdán zárt ülésen a három jelentkező közül a Final Third LLC. 775 millió forintos ajánlatát fogadta el.
2026. Július 02. 06:44, csütörtök | Sport
Vb-2026 - Belgium kétgólos hátrányból felállva jutott 16 közé Szenegál ellen
A belga válogatott kétgólos hátrányból fordítva hosszabbításban 3-2-re legyőzte a szenegáli csapatot szerdán a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett seattle-i mérkőzésén.
2026. Július 01. 08:00, szerda | Sport
Vb-2026 - A nyolcaddöntőbe jutásért: Franciaország-Svédország 3-0
A francia válogatott könnyedén, 3-0-ra verte a svéd csapatot kedden a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett New York-i mérkőzésén.
