Hírek
2019. Május 20. 14:06, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Új félgyűrűt alakít ki a kormány a fővárostól távol
Új félgyűrű kialakítását kezdeményezte a kormány a nemzetközi áruforgalom optimálisabb elvezetése érdekében az M1-es, az M0-s és az M5-ös autópálya főváros környéki szakaszainak tehermentesítésére.
A kerülőút lehetővé tenné az M1-es bővítésének elhalasztását is – mondta el a Magyar Nemzetnek az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.
A lap hétfői számában megjelent cikkben Mosóczi László beszámol arról, hogy megvalósíthatósági tanulmány készül az M1-es autópályából Komáromnál leágazó 13-as és 81-es, továbbá a Székesfehérvártól délre induló 63-as főút kétszer két sávosra alakítására a meglévő nyomvonalakon, így létrejönne egy településeket elkerülő gyorsforgalmi összeköttetés az M1-es és a szintén előkészítés alatt álló M8-as autópálya között. Mosóczi László azt is közölte, hogy a kormány már döntött a fejlesztésről.
Magyarországot több nemzetközi közlekedési folyosó érinti, a legnagyobb átmenő forgalom Németország és a Balkán, valamint Törökország között zajlik. A tranzitforgalomnak pedig nem célja a magyar főváros megközelítése, egy északnyugati-délkeleti átlós útvonal jobban szolgálná a céljukat, miközben a budapesti és agglomerációs utak lélegzethez jutnának - magyarázta Mosóczi László.
Az államtitkár szerint a szükséges fejlesztések, mivel a meglévő út bővítéséről van szó, viszonylag kisebb költségből és gyorsabban megvalósíthatók, így utolérhetik az M8-as beruházását, amely új nyomvonalon halad.
Ha elkészül a fővárost mintegy 100 kilométeres távolságban elkerülő félgyűrű, annak jelentős következményei lesznek Budapest elővárosi forgalmára, és ha a nemzetközi tranzit nem terheli a Budapest környéki utakat, nem lesz szükséges vagy csak később válik elkerülhetetlenné az M1-es sávbővítése.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 03. 15:00, péntek | Belföld
Gajdos László: szabályszegő és egészséget veszélyeztető üzemeknek nincs helyük Magyarországon
2026. Július 03. 14:00, péntek | Belföld
Sándor-palota: a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt az államfő Budapesten
Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt Budapesten - tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t.
2026. Július 03. 13:00, péntek | Belföld
Kormányszóvivő: október 22-én nyilvánosak lesznek az elmúlt rendszer egyes titkosszolgálati iratai
2026. Július 03. 07:28, péntek | Belföld
Magyar Péter: az iskolakezdési támogatás első részletét augusztus végéig utalják
Az iskolakezdési támogatás első részletét, 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja a Magyar Államkincstár - közölte a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
