Hírek
2016. Július 15. 11:04, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Több mint tízezer kárbejelentés érkezett a vihar miatt
Több mint tízezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz a július 12-14-i viharokat követően, a kár becsült értéke elérheti az egymilliárd forintot - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) pénteken az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a legtöbb bejelentés Vas, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyéből, illetve a Balaton környékéről érkezett. Kiemelkedően sok kárt jeleztek Szombathelyről, Pécsről, Kőszeg, Baja és Kiskunhalas környékéről.
Gyakoriak a jégverések miatti bejelentések, van olyan biztosító társaság, ahol a kárbejelentések 90 százaléka jégverés. A jégverés a tetőkben, a redőnyökben, a vakolatban okozott kárt, sok helyen a tetősérülések miatt beáztak az épületek.
A kárbejelentések folyamatosan érkeznek, több biztosító is arról számolt be, hogy hétvégi munkavégzést rendelt el, illetve átcsoportosította kárfelmérőit az érintett területekre annak érdekében, hogy minél előbb rendezni tudja a károkat - jelezte a szövetség.
A Mabisz adatai szerint 2015-ben az összes, több mint 710 ezer kárbejelentés közül csaknem minden hatodik káresemény nyári viharokhoz volt köthető. A szövetség azt tapasztalta, hogy a nyár általában az év leginkább kárveszélyes periódusa. Az elmúlt öt évben évente átlagosan közel 115 ezer káresemény történt május elseje és augusztus vége között a biztosított lakossági ingatlanokban, a nyári viharok miatt éves átlagban csaknem 7,5 milliárd forintot fizettek ki a biztosító társaságok.
A 25 biztosítóval szerződött CLB független biztosítási alkusz MTI-hez eljuttatott közleményében arra figyelmeztetett, hogy jégverésre csak az a biztosító fizet, amelyik kötvényében van ilyen kitétel. Ahhoz, hogy a biztosítók garantáltan fizessenek, a károsultnak a lehetőségeihez mérten a kármentést is meg kell kezdenie és nem lehet gondatlan.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 03. 15:00, péntek | Belföld
Gajdos László: szabályszegő és egészséget veszélyeztető üzemeknek nincs helyük Magyarországon
2026. Július 03. 14:00, péntek | Belföld
Sándor-palota: a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt az államfő Budapesten
Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt Budapesten - tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t.
2026. Július 03. 13:00, péntek | Belföld
Kormányszóvivő: október 22-én nyilvánosak lesznek az elmúlt rendszer egyes titkosszolgálati iratai
2026. Július 03. 07:28, péntek | Belföld
Magyar Péter: az iskolakezdési támogatás első részletét augusztus végéig utalják
Az iskolakezdési támogatás első részletét, 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja a Magyar Államkincstár - közölte a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
