Hírek
2018. December 12. 07:37, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Több mint negyven javaslatról szavaznak ma a képviselők
Az Országgyűlés ma több mint negyven javaslatról dönt, majd a klímaváltozás hatásairól tart politikai vitát.
A parlament idei záró ülésének harmadik napja délelőtt 10 óra 15 perckor, szavazásokkal kezdődik. A képviselők ekkor hozhatnak törvényt a közigazgatási bíróságokról, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, a Nemzeti Eszközkezelő Programban résztvevők otthonteremtéséről, a kormányzati igazgatásról, a 2021-es népszámlálásról, a Hungary Helps programról, a magyar-székely összetartozás napjáról, valamint az állami magasépítési beruházások megvalósításáról. A fentieken kívül számos, már meglévő jogszabályon is módosíthatnak, így például változhat az agrártörvény, valamint a munka törvénykönyve.
A határozathozatalok után az éghajlatváltozás kihívásairól tartanak ötórás időkerettel kiírt politikai vitát az LMP kezdeményezésére.
Az Országgyűlés őszi ülésszaka - a parlament honlapján elérhető ülésterv alapján - csütörtökön ér véget. A képviselők ekkor három, az igazságszolgáltatást érintő javaslatról tárgyalnak: a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség tavalyi évről szóló beszámolója kerül terítékre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 19. 13:00, kedd | Belföld
Hosszabb nyitva tartással készül a NAV a bevallás utolsó napjaira
2026. Május 19. 09:00, kedd | Belföld
A pénzügyminiszter június 30-ig vizsgálja felül a 2026. évi költségvetést
A kormány megállapítja, hogy Magyarország 2026. évi központi költségvetésének tényleges helyzete átláthatatlan, ezért elrendeli annak teljes körű és soron kívüli felülvizsgálatát
2026. Május 19. 07:12, kedd | Belföld
A végrehajtási rendszerről, a Dunaferr sorsáról, az azbesztszennyezésről is tárgyalt a kabinet
2026. Május 18. 12:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter feljelentést tesz, fidezses szóróanyagokat talált az egykori Építési és Közlekedési Minisztérium pincéjében
Továbbá 15-20 zsák ledarált iratot.
