Hírek
2012. Október 29. 19:12, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Tiszavasvári választás - Két választókerületben megsemmisítették a végeredményt

Visszaélések és törvénysértések miatt két választókerületben megsemmisítette a vasárnapi tiszavasvári időközi választás végeredményét hétfői ülésén a helyi választási bizottság - közölte a helyi a választási iroda vezetője az MTI-vel.
Bundáné Badics Ildikó elmondta: az 1-es és 8-as választókerület három szavazókörében így sem a polgármester-, sem pedig az egyéni képviselő-választás nem érvényes, ebben a két kerületben harminc napon belül újabb választást kell tartani.
A választási bizottság emiatt nem tudta megállapítani a hivatalos választási végeredményt, valamint a kompenzációs lista kiosztásáról sem határozott - tette hozzá a település jegyzője. A két kerületben a szavazatok megsemmisítésekor egy független jelölt, illetve a Tiszavasváriért Közéleti Egyesület indulója állt az első helyen.
A választási iroda vezetője az MTI-nek korábban elmondta, hogy a szavazás során hat kifogás érkezett a helyi választási bizottsághoz. A testület három esetben az érdemi vizsgálat után elutasította a benyújtott panaszokat, egyet kivizsgálásra a rendőrség hatáskörbe utalt át, két esetben pedig két jelölőszervezet tett bejelentést a választók szervezett szállításáról.
A választási bizottság az utóbbi két ügyben tanúmeghallgatásokat tartott, illetve bekérte a vonatkozó rendőrségi iratokat. Ezek alapján úgy találta, hogy megvalósultak a szervezett szállítások, amivel befolyásolták a választás végeredményét - ismertette Bundáné Badics Ildikó. A bizottság nem jogerős döntése ellen két napig lehet fellebbezést benyújtani. Amennyiben nem érkezik kifogás, a döntés jogerőssé válik, az esetleges panasz esetén pedig a területi választási bizottság dönt.
A választási iroda vezetője az MTI kérdésére elmondta: az új voksolás eredményének jogerőssé válása után hirdeti ki a bizottság a tiszavasvári időközi választás hivatalos végeredményét.
Az előzetes, vasárnapi adatok szerint a polgármester-választáson a legtöbb voksot, 2411-et Fülöp Erik (Jobbik) gyűjtötte be. A Fidesz által támogatott Ráduly Zsoltra (Tiszavasváriért Közéleti Egyesület) 1707, az MSZP színeiben induló Timári Istvánnéra 499, míg a Budapesti-Pest Megyei SZEM-pont Egyesület jelöltjére, Aleva Istvánra 116 szavazat érkezett.
A képviselő-választás jelenlegi állása szerint a 12 fős önkormányzati testületbe a polgármesterrel együtt hat tagot a Jobbik, kettőt a Tiszavasváriért Közéleti Egyesület delegálhat, egy képviselőjelölt pedig függetlenként jutott be.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 11. 09:12, péntek | Belföld
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári gyárának területén: a 2,3 millió dolláros beruházásból a cégcsoport legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkja jött létre.
2025. Július 11. 09:11, péntek | Belföld
Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
A hét első felében hullott csapadék nyomán az aszály országszerte mérséklődött, nagy területen meg is szűnt, felfrissült a vegetáció - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Július 11. 09:07, péntek | Belföld
Orbán Viktor: az Audi számunkra szívügy
Az Audi számunkra szívügy - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a német óriásvállalat győri járműgyárának csütörtöki termelésindító ünnepségén.
2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld
Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről
Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.