Hírek
2015. Szeptember 03. 07:07, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
OGY - A tömeges bevándorlásra reagáló törvényekről dönthet a Ház
Négy javaslatról tárgyal az Országgyűlés ma kezdődő, kétnapos rendkívüli ülésén. A képviselők akár már pénteken elfogadhatják a kormányoldal tömeges bevándorlás kezelését célzó előterjesztéseit.
A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján az ülés 13 órakor kezdődik. Az ülés elején három közelmúltban elhunyt, volt szocialista képviselőre, Várnai Lászlóra, Nagy Sándorra és Soós Győzőre emlékeznek majd a képviselők.
A parlament a napirend előtti felszólalásokat követően dönthet arról, hogy a kormányoldal által tárgyalni kívánt négy előterjesztést még ma megtárgyalják, pénteken pedig akár el is fogadhatják. A házszabálytól történő ilyen eltéréshez a képviselők négyötödének támogatása szükséges, ennek hiányában a javaslatok vitája csak pénteken kezdődik.
A napirend elfogadása után interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangozhatnak el.
A tervek szerint ezt követően terítékre kerülő indítványok között szerepel a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő két törvényjavaslat. A kormány és a Fidesz-KDNP-frakció ezekben egyebek mellett tranzitzónák felállítását kezdeményezi a határon, továbbá bevezetné a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fogalmát.
A képviselők ezeken felül tárgyalhatják azt a határozati javaslatot, amelyben az Európai Unió vezetőinek üzennének az illegális bevándorlással kapcsolatban, valamint a családi kedvezményhez előírt kötelező adóazonosító-használat elhalasztását kezdeményező fideszes javaslat vitáját is megkezdhetik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 03. 15:00, péntek | Belföld
Gajdos László: szabályszegő és egészséget veszélyeztető üzemeknek nincs helyük Magyarországon
2026. Július 03. 14:00, péntek | Belföld
Sándor-palota: a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt az államfő Budapesten
Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt Budapesten - tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t.
2026. Július 03. 13:00, péntek | Belföld
Kormányszóvivő: október 22-én nyilvánosak lesznek az elmúlt rendszer egyes titkosszolgálati iratai
2026. Július 03. 07:28, péntek | Belföld
Magyar Péter: az iskolakezdési támogatás első részletét augusztus végéig utalják
Az iskolakezdési támogatás első részletét, 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja a Magyar Államkincstár - közölte a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
