Hírek
2018. November 27. 17:02, kedd |
Belföld
Forrás: mti - fotó: MTI
Nincs felemelőbb gesztus a véradásnál

Nincs nemesebb, felemelőbb és nagyobb segítséget jelentő gesztus a véradásnál – mondta az egészségügyi államtitkár a véradók napján, a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó ünnepségén, kedden Budapesten.
Horváth Ildikó hozzátette: a véradó "kicsit az életét is odaadja", ismeretlen embertársára áldozza idejét, figyelmét. Hozzátette: komoly munka árán lehet elérni, hogy a fiatalok is megértsék, megtanulják, milyen felemelő a véradáson keresztül is segíteni. Fontosnak nevezte, hogy a fiatalok tisztában legyenek azzal, milyen nagy szociális örökség a véradás, milyen fontos összetartó ereje a közösségnek.
Göndöcs Zsigmond, a Magyar Vöröskereszt elnöke arról beszélt, hogy a véradók napján azokat ünnepeljük, akik úgy döntenek, önként részt vesznek mások segítésében, és azokat is, akik szervezik ezeket a véradásokat. Azt mondta, sokan nem gondolnak arra, hogy nem csak akut helyzetekben fontos a vér, de például a daganatos betegek kezelésében, így a gyermekkori akut leukémia kezelésében is.
A vöröskereszt elnöke hozzátette: ő is vércserének köszönheti életét, ezt személyesen is köszöni a véradóknak és a szervezőknek.
Fábián Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a véradás nagyszerűsége az önzetlenségben és szolidaritásban rejlik. A véradás az együttérzés egyik legszebb megnyilvánulása, aki a vérét adja, saját magát adja, köszönetet és hálát nem várva - emelte ki. Hozzátette: a Magyar Vöröskereszt 1939 óta vesz részt a véradás szervezésében.
Elmondta azt is, ahhoz, hogy Magyarországon a biztonságos vérellátáshoz évente 500 ezer egység vérre van szükség, ehhez évente mintegy félmillió önkéntes véradó segítségét várják. A helyettes államtitkár kiemelte: a vért nem lehet mesterségesen előállítani, ezért van szükség a véradók önzetlenségére.
Az ünnepségen a sokszoros véradókat, a több éve a véradás-szervezésben tevékenykedőket, a véradóbarát munkahelyeket és a véradás ügyének támogatóit díjazták; idén több mint hatvanan kaptak elismerést.
A vöröskereszt és az OVSZ felterjesztése alapján tizenkilencen vehették át az Emberi Erőforrások Minisztériumának Pro Vita díját. A kitüntetettek között van olyan, aki már 133-szoros véradó. Kiemelkedő véradásszervezői munkáért 18-an kaptak emlékérmet. A véradóbarát munkahely címet húsz cég, intézmény nyerte el, a véradás ügyét támogatók közül pedig hatot díjaztak.
A Magyar Vöröskereszt kezdeményezésére 1988 óta november 27. a véradók napja Magyarországon.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 07:34, kedd | Belföld
Duna House: márciusban az árak már fékezték a keresletet az ingatlanpiacon
Márciusban az árak már fékezték a keresletet az ingatlanpiacon - közölte a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2025. Április 15. 07:33, kedd | Belföld
Szallas.hu: a hazai vendégek többnyire 1-2 éjszakás foglalással utaztak belföldön az első negyedévben
Hosszú hétvége híján főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában - derül ki a Szallas.hu friss adataiból.
2025. Április 15. 07:28, kedd | Belföld
OGY - Elfogadták az alaptörvény tizenötödik módosítását
Elfogadta Magyarország Alaptörvényének tizenötödik módosítását az Országgyűlés hétfőn.
2025. Április 14. 07:48, hétfő | Belföld
Változékony idő várható a héten, de Húsvétvasárnap már ismét enyhe, napos, tavaszi időre kell készülni
A hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik és a hét közepén akár 26-27 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.