Városlista
2026. július 4, szombat - Ulrik

Hírek

2015. Augusztus 04. 07:16, kedd | Belföld
Forrás: MTI

NFM: több mint 1,76 milliárd forint kerékpárút-fejlesztésre

NFM: több mint 1,76 milliárd forint kerékpárút-fejlesztésre

Több mint 1,76 milliárd forint értékben nyert támogatást kerékpárút-fejlesztésre tíz önkormányzat, a kivitelezéseknek október végéig be kell fejeződni.

Tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-t hétfőn, miután az erről szóló kormányhatározat megjelent a Magyar Közlönyben.

A minisztérium tájékoztatása szerint az előző, 2007-2013-as európai uniós támogatási ciklus forrásaira újból megnyitott pályázat során a főutak melletti, már létező kerékpárutakat összekötő, néhány kilométeres szakaszokra lehetett pályázni. A maximálisan 200 millió forint összegű pályázaton induló beruházásoknak építési engedéllyel kellett rendelkezniük, hogy a pénzügyi elszámolás még idén megtörténhessen a korábbi támogatási ciklus forrásának terhére - ismertette az NFM.

A minisztérium azzal számol, hogy még legalább ugyanennyi nyertest ki tudnak hirdetni augusztusban az újranyitott pályázat során.

Az első körben Salgótarján, Székesfehérvár, Mezőberény, Csárdaszállás és Gyomaendrőd városok 200 millió forint, vagy kevéssel alacsonyabb összegű támogatást nyertek el a Magyar Közlöny szerint, míg Békéscsaba két projekttel csaknem 400 millió forint támogatáshoz jutott. Kiskunfélegyháza 138 millió, Aba 98 millió, Zalakaros 132 millió forint támogatást nyert el.

Tasó László, az NFM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára korábban elmondta: fontos, hogy ne csak pontszerű és szakaszos beruházások történjenek, hanem a kerékpárutak hálózatba legyenek fejlesztve Magyarországon.

Címkék: út, bicikli, kerékpár

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 03. 14:00, péntek | Belföld

Sándor-palota: a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt az államfő Budapesten

Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt Budapesten - tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t.

2026. Július 03. 07:28, péntek | Belföld

Magyar Péter: az iskolakezdési támogatás első részletét augusztus végéig utalják

Az iskolakezdési támogatás első részletét, 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja a Magyar Államkincstár - közölte a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.