Hírek
2014. Július 30. 06:00, szerda | Belföld
Nem küldött számlát a szolgáltató – meddig teheti meg visszamenőleg?

Jogutódlással megszűnt egy kábeltévé szolgáltató, ám az új cég nem küldött szerződés és számlát sem egy olvasónknak, ezért azt kérdezni, hogy az elmaradt díjat visszamenőleg mennyi időre követelheti.
Kérdés:
Tisztelt Jogsebész!
3 évvel ezelőtt a kábeltévé szolgáltatónk cége megszűnt, de erről semmiféle értesítést nem kaptunk. Ismerőseink közül minden előfizetőt több más cég vett át, azt gondoltuk idővel mi is egy új cégtől kapjuk majd a csekket az előfizetési díjról. Azonban azóta sem érkezett egyetlen csekk se és fizetési felszólítás, egyéb levél sem.
A kábeltévé előfizetéskor is voltak már problémák, fél év után kötötték be, de szerződést nem kellett aláírnunk, csak az internetes megrendelés volt, az első csekket is csak 8 hónap után küldték egyben fél éves díjról.
A bekötéskor dekódert is adott a cég, azt próbaképp beállították, hogy következő nap jönnek véglegesíteni - de nem jöttek többet. A szolgáltatást 3 évig rendben fizettük, azonban a cég megszűnése óta semmit, hiszen nem volt kinek.
A kábeltévé az elmúlt években változatlanul elérhető volt, más céggel nem szerződtünk, hogy ha jelentkezik az új szolgáltató, akkor ne kelljen kétfelé fizetnünk.
Az új cégeknél nem tudtunk érdeklődni, hiszen nincsen szerződésünk a régi céggel, nem volt mire hivatkoznunk.
Szeretnénk megkérdezni, hogy ha utólag kiderül, hogy minket, mint fogyasztókat is átvett egy másik kábeltévés cég és elmaradt díjat követelnének, akkor ezt mennyi időre visszamenőlegesen kérhetik és kérhetnek-e kötbért, egyebet?
Köszönettel
2014. 06. 18.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Abban nem kívánok találgatásokba bocsátkozni, hogy a volt szolgáltató jogutódja fog-e Önnel szemben és mikor bármilyen igénnyel fellépni, pláne kötbérigénnyel, hiszen a korábbi szerződését nem ismerem. Az azonban tény, hogy Ön jelenleg igénybe vesz egy szolgáltatást, aminek ellenértékét nem fizeti meg. Amennyiben ez a szolgáltató tudomására jut, jogosult Önnel szemben az általános 5 éves elévülési időn belül igénnyel fellépni.
A nyugalma érdekében ezért érdemes lenne az új céggel a kapcsolatot felvenni és rendezni ezt a helyzetet, adott esetben az új szolgáltatóval szerződést kötni, hogy a szolgáltatást nyugodtan vegyék igénybe.
A kérdésre nem kizárólag az általunk megírt válasz lehet a követendő példa, elképzelhető, hogy létezik más megoldás, a kérdés más nézőpontból való megközelítése.
A fenti témáról további kérdéseket olvashat, illetve kérdéseket tehet fel oldalunkon a www.onlinejogsebesz.hu weboldalon.
Ne feledje, joga van kérdezni!
Tisztelettel:
dr. Schill Szabolcs
ügyvéd
onlinejogsebesz.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld
NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet
Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Belföld
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.
2025. Július 06. 13:00, vasárnap | Belföld
Hubai Imre: a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme
A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára szombaton Kiskörén.
2025. Július 06. 09:40, vasárnap | Belföld
Sokan megsérültek a 442-es úton hajnalban történt buszbalesetben
Az elsődleges információink szerint 19-en sérültek meg a 442-es főúton