Hírek
2020. Május 07. 18:07, csütörtök |
Külföld
Forrás: mti
Nem ad már támogatást karácsonyfára az unió
Nem számíthatnak többé uniós forrásra a karácsonyfának szánt fenyő termesztéséből élő gazdálkodók, Brüsszel ugyanis nemrég úgy döntött, csak a földlabdás, élő fák után vehető igénybe a területalapú hozzájárulás.
A Magyar Nemzet csütörtöki számában kiemeli, hogy a több száz érintett hazai termelő ugyanakkor nem marad támogatás nélkül, a kormány a hazai költségvetésből új konstrukció elindításán dolgozik.
Az Európai Bizottság (EB) kizárta a hagyományos karácsonyfa-termesztést a támogatható ágazatok köréből, így a fenyőültetvények gazdái ettől az évtől kezdve nem vehetnek igénybe uniós hozzájárulást - olvasható a Magyar Államkincstár honlapján. Brüsszel még tavaly döntött így, az EB állásfoglalása szerint ugyanis nem jogosult területalapú támogatásra a karácsonyfa-termesztésre szolgáló terület, ha a fákat a szokásos módon kivágják, és gyökér nélkül értékesítik. A döntés számos magyar gazdálkodót érint, itthon ugyanis mintegy háromezer hektáron folyik kifejezetten karácsonyfa célú fenyőtermesztés. Az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint az ágazat szereplőinek nincs okuk a kétségbeesésre, a tárca ugyanis a kieső uniós támogatás pótlására nemzeti forrásból biztosít hasonló kerettel úgynevezett csekély összegű támogatást. Az új konstrukció kidolgozása még tart, az azonban már most biztosra vehető, hogy az összeget a karácsonyfa-ültetvények mérete, vagyis a hektárszám alapján számítják majd ki.
Az EB döntése abba az irányba terelné az uniós termesztőket, hogy a hagyományos vágott fenyő helyett a földlabdás típusra álljanak át. Ez azonban a piaci szereplők szerint a kereslet szempontjából nem túl megalapozott elvárás. Korábban sokan azért választották ezt a típust, mert hosszabb ideig friss maradt, a nordmannfenyő széles körű elterjedésével azonban ezt az előnyét is elveszítette. A földlabdás karácsonyfa szállítása, tárolása ráadásul számos vesződséggel jár.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 19. 12:00, kedd | Külföld
Havasi Bertalan feljelentést tett Magyar Péter ellen hivatali visszaélés miatt
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Kabinetiroda korábbi helyettes államtitkára hétfőn az I. kerületi rendőrkapitányságon feljelentést tett Magyar Péter miniszterelnök ellen hivatali visszaélés miatt.
2026. Május 19. 11:00, kedd | Külföld
Ukrán külügyminiszter: készen állunk arra, hogy új lapot nyissunk az ukrán-magyar kapcsolatokban
2026. Május 18. 15:00, hétfő | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen
Donald Trump amerikai elnök ismét cselekvésre szólította fel Iránt a konfliktus rendezése érdekében, ellenkező esetre az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba vasárnap.
2026. Május 18. 14:00, hétfő | Külföld
Videó - Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államokban
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
