Hírek
2020. Május 19. 14:02, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Napközis tábort már lehet tartani, az ottalvósra még várni kell
A múlt csütörtöki kormányzati bejelentés értelmében napközis táborokat már lehet tartani, az ottalvós táborokra viszont még legalább egy hónapot várni kell
- mondta a taborfigyelo.hu vezetője kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Tóth Béla elmondta, a honlapjukon hétszáz turnus közül lehet válogatni, ami kevesebb, mint az ilyenkor szokásos mennyiség, tehát nincs annyi hely, mint tavaly.
Hozzátette: a legtöbb szervező már februárban meghirdette táborait, így csak a "startpisztolyra" vártak, vagyis arra, hogy fogadhassák a foglalásokat. Ezért ottalvós táborokra is lehet már jelentkezni, ha pedig mégsem engedélyezik a megtartásukat, akkor a foglalót mindenki visszakapja - emelte ki.
Hozzátette, a foglalások elindítására azért is volt szükség, mert arra számítanak, hogy túljelentkezés lesz, így a táborok ára néhány héten belül - akár 25-30 százalékkal is - megdrágulhat.
"Úgyhogy én azt javaslom a kedves szülőknek, hogy minél előbb foglaljanak tábort (...), hogy biztosítsák a gyermeknek a táborhelyet, méghozzá alap-, normális áron" - fogalmazott Tóth Béla.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 03. 15:00, péntek | Belföld
Gajdos László: szabályszegő és egészséget veszélyeztető üzemeknek nincs helyük Magyarországon
2026. Július 03. 14:00, péntek | Belföld
Sándor-palota: a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt az államfő Budapesten
Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt Budapesten - tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t.
2026. Július 03. 13:00, péntek | Belföld
Kormányszóvivő: október 22-én nyilvánosak lesznek az elmúlt rendszer egyes titkosszolgálati iratai
2026. Július 03. 07:28, péntek | Belföld
Magyar Péter: az iskolakezdési támogatás első részletét augusztus végéig utalják
Az iskolakezdési támogatás első részletét, 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja a Magyar Államkincstár - közölte a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
