Hírek
2012. Március 24. 14:13, szombat |
Bulvár
Forrás: Story Online
Mégis elégedetlen az alakjával Adele

Eddig azt állította, hogy nem érdekli a testsúlya, most azonban mégis fogyni akar Adele. Talán Karl Lagerfeld bántó szavait vette magára?
Néhány hete mindenki felháborodott, amikor Karl Lagerfeld azt mondta Adele-re, hogy túlsúlyos, maga az énekesnő pedig azt üzente vissza a híres divattervezőnek: nem érdekli a testsúlya, mert nem akar modell lenni. A fiatal popsztár azonban valószínűleg nem az igazat mondta, vagy azóta meggondolta magát, most ugyanis állítólag fogyni akar. Egyik barátja szerint már a célt is kitűzte maga elé: két számmal kisebb ruhákat szeretne hordani, és ennek érdekében még sportolni is hajlandó lesz. "A Pilates mindig is érdekelte, csak épp nem volt ereje elkezdeni - árulta el a bennfentes. - Mostantól viszont ez másképp lesz."
Hogy miért változott olyan nagyot Adele véleménye? Az ismerős szerint egyszerűen arról van szó, hogy az utóbbi hónapokban hangszálműtétje miatt egy kicsit amúgy is lefogyott, majd nagy küzdelem árán, több visszaesés után letette a cigarettát, és rákapott az egészségesebb életmódra. Rossz nyelvek szerint azonban inkább az állhat a háttérben, hogy mégis magára vette Lagerfeld szavait, és megelégelte, hogy állandóan a testsúlyával foglalkozik mindenki. Akárhogy is van, egy biztos: ha fogyni fog, akkor azért, ha pedig nem, akkor azért, de az alakja még jó ideig téma marad...
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 14. 07:50, hétfő | Bulvár
Nemzetközi gitárfesztivált rendeznek Szegeden
Koncerteket, mesterkurzusok, szakmai előadások is szerepelnek a csütörtökön kezdődő 26. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál programjában - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2025. Április 13. 10:35, vasárnap | Bulvár
Sikeresen teljesítették a magyar űrhajósok a NASA kiképzését
Az Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajósai, köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor, és tartalékosa, Cserényi Gyula, sikeresen befejezték a NASA űrhajóskiképzését - közölte HUNOR - Magyar Űrhajós Program szombaton a Facebook-oldalán.
2025. Április 11. 07:47, péntek | Bulvár
A Prada olasz luxuscikk gyártó megvásárolja a Versace divatcéget
A Prada olasz luxuscikk gyártó csoport 1,25 milliárd euróért megvásárolja a Versace divatcéget a Capri Holdings vállalattól - közölte a Prada a honlapján közzétett közleményében csütörtökön.
2025. Április 10. 07:12, csütörtök | Bulvár
Április végén rendezik meg a VIII. Lélektől-Lélekig fesztivált Veszprémben
Április 24. és 27. között rendezik meg a VIII. Lélektől-Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját Veszprémben.