Hírek
2012. Január 05. 07:25, csütörtök |
Sport
Forrás: mno.hu
Megbánás Verrasztó-módra
A Magyar Úszó Szövetség fegyelmi bizottsága kilenc hónapra eltiltotta az úszással kapcsolatos minden sporttevékenységtől Verrasztó Dávidot, de a büntetést két évre felfüggesztette, így a versenyző ott lehet az olimpián.
A tavaly decemberi, szczecini rövid pályás Európa-bajnokság bankettjén versenyzőtársát, Gyurta Gergőt megütött sportolót 500 ezer forint büntetéssel sújtották, nyakatekertebben és hivatalosan szólva a külföldi edzőtáborok költségmentességében megnyilvánuló kedvezmény megvonását írták elő vele szemben. Szabó Tünde főtitkár szerint nevelő célzatú döntés született; ami rá is fér Verrasztóra, mert egyik kollégánk állítása szerint a „Találkozunk még” felütéssel búcsúzott tőle, majd még egy szót mondott, ami kizárná e találkozás barátságos jellegét.
A sportemberekből álló, az olimpiára készülő úszó iránt annak minden rendbontása dacára empátiával viseltető fegyelmi tanács állásfoglalása szerint Verrasztó feszült idegállapotban, pontosan meg nem határozható okból – a nem cáfolt szóbeszéd szerint féltékenységből – ütött, ezzel sportemberhez méltatlan magatartást tanúsított, emellett viselkedésével a MÚSZ érdekeit is megsértette.
Súlyosbító körülményként vették számításba Verrasztó korábbi, kifogásolható magatartását, enyhítő érvként megbánását, továbbá azt, hogy elismerte felelősségét, együttműködött a grémiummal, és elnézést kért. A büntetés így csak a tavalyi rövid pályás Eb aranyérmesének az anyagi helyzetét roppantja meg – már amennyiben ő fizet –, pályafutását azonban nem, érdeklődésünkre Szabó Tünde főtitkár ezért is minősítette az ítéletet preventív jellegűnek, nevelő célzatúnak.
Verasztó Dávid a határozathozatal ismertetése után kijelentette, nem kíván semmit sem mondani, és testvére, Evelyn kíséretében távozott. Ezt megelőzően azonban még az egész ügyet kirobbantó Blikk riportere megkísérelt feltenni neki egy kérdést, ám a kolléga szerint Verrasztó csupán annyit felelt, „Találkozunk még”, illetve rövid szünet után nem igazán hízelgő módon minősítette is az újságírót.
Nem túl elegáns búcsú, bár a mai közállapotoktól nem is teljesen idegen. Bár közvetlenül a fegyelmi vétséget követő büntetés tudomásul vétele és az őszinte megbánás tanúsítása után kétségkívül egyedi.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 03. 08:00, péntek | Sport
Vb-2026 - A portugálok fordítottak a horvátok ellen, és a nyolcaddöntőben folytatják
A portugál válogatott a második félidő elején hátrányba került, végül azonban 2-1-re legyőzte a horvátokat csütörtökön a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett mérkőzésén Torontóban.
2026. Július 02. 13:00, csütörtök | Sport
Labdarúgó NB II - Portugál hátterű tulajdonosa lett a Videoton FC-nek
Portugál hátterű, az Egyesült Államokban bejegyzett tulajdonosa lett a Videoton FC-nek, miután a város közgyűlése szerdán zárt ülésen a három jelentkező közül a Final Third LLC. 775 millió forintos ajánlatát fogadta el.
2026. Július 02. 06:44, csütörtök | Sport
Vb-2026 - Belgium kétgólos hátrányból felállva jutott 16 közé Szenegál ellen
A belga válogatott kétgólos hátrányból fordítva hosszabbításban 3-2-re legyőzte a szenegáli csapatot szerdán a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett seattle-i mérkőzésén.
2026. Július 01. 08:00, szerda | Sport
Vb-2026 - A nyolcaddöntőbe jutásért: Franciaország-Svédország 3-0
A francia válogatott könnyedén, 3-0-ra verte a svéd csapatot kedden a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett New York-i mérkőzésén.
