Hírek
2018. Augusztus 01. 05:01, szerda |
Belföld
Forrás: mti/MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Kezdődik a tankönyvek kiszállítása az iskolákba

Szerdán indul a 2018-19-es tanév tankönyveinek kiszállítása az iskolákba. Az alaprendelések 12,5 millió tankönyve augusztus végéig érkezik meg az intézményekbe
- közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) üllői raktárában tartott sajtótájékoztatón.
Rétvári Bence emlékeztetett, 2010 előtt a tankönyvellátást a profitérdek határozta meg, ami miatt évről évre emelkedtek az árak; utána viszont létrejött az állami tankönyvfejlesztés és -ellátás rendszere, amely "az elmúlt években bizonyított".
"Sokkal minőségibb, új generációs tankönyvek jöttek létre, melyek fejlesztésébe bekapcsolódtak a diákok, a tanárok is, s e fejlesztések folytatódni fognak."
Jelezte, a köznevelési portálon nyomon követhető, hogy milyen tankönyvek vannak.
Rétvári Bence kiemelte, az állami tankönyvellátás tette lehetővé, hogy az elsőtől a kilencedik évfolyamig minden, összesen több mint egymillió diák ingyenesen kapja meg a tankönyveket.
"Gördülékeny, hatékony, jól működő és pontos rendszerről beszélhetünk" - mondta az államtitkár.
Kérdésre válaszolva közölte, hogy évfolyamtól függően a családok 10-12 ezer forintot spórolhatnak meg diákonként, a jövő évi költségvetésben az ingyenes tankönyvellátásra 11 milliárd forint szerepel.
Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár közölte, az iskolák az idén több mint 3300 tételből választhattak. A jó minőségű tankönyvek további biztosítása érdekében európai uniós támogatással a következő három évre tankönyvfejlesztési program indult, összességében mintegy 900 tétel fejlesztése valósul meg. Hangsúlyosan olyan, sajátos nevelési igényű gyermekeknek szóló, illetve nemzetiségi tankönyvek fejlesztését tűzték ki célul, amelyek nem voltak a piacon - mondta.
Tőczik Zsolt, a Kello ügyvezető igazgatója közölte, hogy az iskolák március 15-én kezdték összeállítani a tankönyvrendeléseket, majd áprilisban a kft. összeállította az első rendeléseket a nyomdai konzorciumnak, amelyet az Alföldi Nyomda vezet. Mintegy négy hónap alatt több mint 10 millió tankönyvet gyártottak nagyon jó minőségben, és a július 25-i határidőig le is szállították.
Az idei tankönyvellátási igények kielégítésére a saját készletükkel együtt mintegy 15 millió tankönyv áll rendelkezésre, ebből Üllőn 12,5 millió található, a többi a celldömölki raktárban van - tette hozzá.
Kitért arra is, hogy a raktározási tevékenységben a Kello saját dolgozói mellett három műszakban naponta több mint 500 diák vesz részt.
Az ügyvezető beszélt arról is, hogy idén is központosították a sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztőeszközeinek rendelését, ezek mennyisége ebben az évben megháromszorozódott.
A tankönyveket saját eszközökkel, illetve a Magyar Posta közreműködésével szállítják, szerdán 215 iskolához érkeznek meg a tankönyvek - közölte. A pótrendeléseket augusztus 20-a után fogadja a Kello szeptember 15-ig, a kiszállítás szeptember utolsó hetétől kezdődik.
Azoknak a diákoknak - a 10., 11., 12. évfolyamon -, akiknek fizetniük kell a tankönyvekért, a fizetési határidő szeptember 15. vagy a kézhezvételtől számított 15 nap - hívta fel a figyelmet.
A szuloifelulet.kello.hu oldalon a szülők megnézhetik a gyereküknek rendelt tankönyvek listáját, illetve online fizetés is lehetséges.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 14. 07:48, hétfő | Belföld
Változékony idő várható a héten, de Húsvétvasárnap már ismét enyhe, napos, tavaszi időre kell készülni
A hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik és a hét közepén akár 26-27 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.
2025. Április 13. 11:10, vasárnap | Belföld
NAV: közeleg a gépjárműadó befizetésének határideje
Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan - közölte az MTI-vel vasárnap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025. Április 13. 10:38, vasárnap | Belföld
Bemutatták a MOHU új fesztiválautomatáját a budapesti Vivicittá futóversenyen
A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen - közölte a cég kommunikációjáért felelős ügynökség szombaton az MTI-vel.
2025. Április 12. 07:42, szombat | Belföld
Orbán Viktor miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott kétoldalú tárgyalást a törökországi Antalyában
Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott kétoldalú tárgyalást a törökországi Antalyában - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.