Hírek
2018. Január 10. 11:33, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Jelentősek az országban a területi eltérések a vásárlóerőben

Továbbra is jelentősek a területi eltérések a vásárlóerőben Magyarországon, az átlag feletti vásárlóerővel rendelkező települések elsősorban Észak-Dunántúlon, illetve Közép-Magyarországon találhatók,
míg a szegényebbek Észak-Kelet-Magyarországon és Dél-Magyarországon - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. szerdán.
A 2009-2016-os adatokat összevetve megállapítható, hogy ahol 2016-ban magas volt az egy főre jutó vásárlóerő, rendre ott volt a legnagyobb az emelkedés is, tehát a gazdagabb települések előnye tovább nőtt, míg a szegények egyre jobban leszakadtak - közölte a GKI.
A gazdaságkutató a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Központi Statisztikai Hivatal adatait felhasználva becsülte meg a települések vásárlóerejét a 2009-2016-os évekre. Ennek alapján 2016-ban az egy főre jutó vásárlóerő 1,2 millió forint volt átlagosan Magyarország településein, de a legszegényebb és a leggazdagabb település között csaknem 3 millió forint volt a különbség.
Az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint az egy főre jutó vásárlóerő 280 településen nem haladta meg a 800 ezer forintot sem, 1,2-1,4 millió forint közötti vásárlóerőt 787 településen és 4 budapesti kerületben becsültek, míg átlag felett, 1,4-1,6 millió forintot 442 településen és 6 kerületben. Kiemelkedő 189 település és 12 kerület helyzete, ahol 1,6 millió forintnál is nagyobb volt az egy főre jutó átlagos vásárlóerő.
A 2009 és 2016 közötti vásárlóerő-változás vizsgálata alapján a GKI közölte: az inflációt nem számítva a vásárlóerő csökkent 55 településen és egy budapesti kerületben, míg 156 településen és 4 kerületben stagnált. "Ezek voltak azok, ahol negatív változást hozott az elmúlt évek jövedelemnövekedése" - írták.
Átlag alatti, 15-30 százalékos nominális vásárlóerő-növekedés ment végbe 677 településen és 2 kerületben, átlagos, 30-45 százalékos 1218 településen és 7 kerületben, míg 967 településen és 6 kerületben átlag feletti, 45-80 százalékos volt a jövedelembővülés. Kimagaslóan, 80 százalék felett 78 településen és 3 kerületben nőtt a vásárlóerő.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán
Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.