Hírek
2020. Március 09. 12:01, hétfő |
Külföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Franciaországban ezer fölé emelkedett a fertőzöttek száma

Franciaországban nyolc újabb áldozattal az új koronavírus okozta megbetegedés halálos áldozatainak száma 19-re emelkedett, a diagnosztizált fertőzöttek száma pedig vasárnap meghaladta az ezret.
Emmanuel Macron államfő vasárnap este összehívta hivatalában a védelmi tanács ülését, miután Franciaország a betegség által érintett ötödik legjelentősebb ország lett a világban, s a második legjelentősebb gócpont Európában.
Olivier Véran egészségügyi miniszter a találkozó után bejelentette, hogy a hatóságok betiltanak minden olyan rendezvényt, amelyen ezer embernél több venne részt. A kormány azt kérte a prefektúráktól és a minisztériumoktól, hogy készítsenek listát a nemzeti érdek szempontjából fontos eseményekről - egyebek mellett tüntetésekről, megemlékezésekről, versenyekről, pályázatokról, tömegközlekedési eszközökről - amelyek mentesülnek a tiltás alól. A kormány eddig csak az ötezernél több embert vonzó rendezvényeket tiltotta be április 15-ig.
A hivatalos adatok szerint a Covid-19 fertőzés 1126 embert érintett vasárnap, s a járvány januári kezdete óta 19 halálos áldozatot követelt az országban.
Az egészségügyi hatóságok ugyanakkor nem tartják valószínűnek, hogy Olaszországhoz hasonlóan teljes régiókat vesztegzár alá kell vonni, s bár készítik elő a járványhelyzet harmadik, legsúlyosabb fokozatát, egyelőre annak kihirdetését sem tartották szükségesnek.
A leginkább érintett megyékben, a Párizstól északra található Oise és az északkeleti Haut-Rhin megyékben, valamint Korzika szigetén vezettek be drasztikusabb intézkedéseket az illetékes hatóságok. Ennek egyik elemeként semmilyen oktatási intézmény nem nyit ki a következő két hétben, de a tanítás nem szünetel, távoktatás formájában, interneten folytatódik. Az intézménybezárás mintegy 300 ezer diákot és óvodást érint.
A nemzetgyűlés egyébként szombat este jelentette be, hogy egy újabb képviselő koronavírus-tesztje bizonyult pozitívnak, s ezzel háromra emelkedett az alsóházban dolgozók között a fertőzöttek száma. Elisabeth Toutut-Picard kormánypárti képviselőt először kórházba is szállították, de miután az állapota stabil, az otthonában lábadozik a következő két hétben. Egy ellenzéki képviselőt napok óta intenzív osztályon kezelnek, a harmadik beteg pedig a nemzetgyűlés éttermének egyik alkalmazottja. Rajtuk kívül hat gyanús estet vizsgálnak a nemzetgyűlésben, közülük öten képviselők, négy képviselőnek pedig szombaton negatív lett a koronavírus-tesztje.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok
2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld
Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld
Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben
Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.
2025. Július 28. 07:55, hétfő | Külföld
Romániában emberéletet követelt az ítéletidő
Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket és épületelemeket szakított le Romániában szombaton az ország északi felén átvonuló vihar, az ítéletidő emberéletet is követelt - közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség.