Hírek
2017. Március 08. 05:01, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Ezer forintért ölt meg egy 85 éves asszonyt
Húsz év fegyházra ítélt a Tatabányai Törvényszék kedden egy román állampolgárt, aki egy lépcsőházban ezer forintot rabolt egy 85 éves asszonytól, majd amikor a nő segítségért kiáltott, késsel halálosan megsebesítette.
Az ítélet jogerős.
A bűncselekmény elkövetéskor 19 éves Fusteac Florin Sorin hajléktalanként élt Budapesten, majd 2014 márciusában vonattal Tatabányára utazott, hogy tömbházakba besurranva pénzhez jusson - ismertette az ügy előzményeit Élő András bíró.
Az elkövető a Komáromi út egyik lépcsőházában találkozott a hazafelé tartó idős asszonnyal és késsel fenyegetőzve pénzt kért tőle. A nő ezer forintot nyújtott át neki, de férfi a táskáját is meg akarta szerezni. Az áldozat segítségért kiáltott és próbált elmenekülni, erre a férfi négyszer hátba szúrta. Két szúrás verőeret ért, az áldozat életét azonnali orvosi segítséggel sem lehetett volna megmenteni.
A törvényszék az elkövetőt a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére aljas indokból elkövetett emberölés és rablás bűntette miatt húsz év fegyházra ítélte és tíz évre kitiltotta Magyarország területéről.
Az ítélet a kihirdetése után jogerőre emelkedett, azt az ügyész, az elkövető és védőügyvédje is tudomásul vette.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 03. 15:00, péntek | Belföld
Gajdos László: szabályszegő és egészséget veszélyeztető üzemeknek nincs helyük Magyarországon
2026. Július 03. 14:00, péntek | Belföld
Sándor-palota: a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt az államfő Budapesten
Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt Budapesten - tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t.
2026. Július 03. 13:00, péntek | Belföld
Kormányszóvivő: október 22-én nyilvánosak lesznek az elmúlt rendszer egyes titkosszolgálati iratai
2026. Július 03. 07:28, péntek | Belföld
Magyar Péter: az iskolakezdési támogatás első részletét augusztus végéig utalják
Az iskolakezdési támogatás első részletét, 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja a Magyar Államkincstár - közölte a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
