Hírek
2013. Május 30. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
A VDSZ örül a Hankook gumiabroncsgyár bővítésének, de aggódik a dolgozók jogaiért
A Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) örömét fejezte ki a Hankook rácalmási gumiabroncsgyárának fejlesztése kapcsán bejelentett ezer új munkahely miatt, ugyanakkor aggódik a munkavállalók jogaiért és követeli, hogy a cég tartsa be a szabad szervezkedésre vonatkozó nemzetközi egyezményeket – közölte a szakszervezet szerdán az MTI-vel.
Közleményükben hangsúlyozták, hogy üdvözlik a Hankooknál bejelentett ezer új munkahelyet, hiszen ennyi család megélhetése lesz garantált. Az ezerrel több munkavállaló mellé a jelenleginél több szakszervezeti tisztségviselő működésére ad lehetőséget "a sokat kritizált új munka törvénykönyve is". A munkavállalók csak érdemi szociális partnerségben működő cégeknél vannak biztonságban – tették hozzá.
Székely Tamás, a szakszervezet elnöke szerint a Hankooknál azon vannak, hogy az érdekvédelmet, s ezzel a munkavállalói jogokat is minimálisra szorítsák, vagy éppen totálisan megszüntessék. A VDSZ a menedzsmenttel évek óta kemény egyeztetési vitában áll, a szakszervezeti tisztségviselőknek napi küzdelmet kell folytatniuk a vezetőséggel az alapvető dolgozói jogokért.
Az elnök emlékeztetett arra, hogy a szakszervezet és a cégvezetés közötti folyamatba többször bevonták a kormány különféle illetékeseit is azt kérvén, hassanak oda, hogy a koreai társaságnál is betartsák a törvényeket, biztosítsák a munkavállalói jogokat, és végre mutassanak szándékot a kollektív szerződés megkötésére.
A gumiabroncsgyár bővítését szerda délelőtt jelentette be Szu Szung Hva, a vállalat globális vezérigazgatója Budapesten, miután az Országházban megbeszélést folytatott Orbán Viktorral.
A vezérigazgató közölte, hogy 2013 és 2015 között egy 313 millió eurós (90 milliárd forint) beruházást hajtanak végre. Az immár harmadik bővítéssel a jelenleg évi 12 millió darabos termelési kapacitás 17 millió fölé emelkedik. A fejlesztés nyomán 950 új munkavállaló léphet be a Hankook Tire gyárába, így az 3300 embert foglalkoztató nagyüzemként működhet majd a jövőben - mondta sajtónyilatkozatában Szu Szung Hva.
A Hankook magyarországi abroncsgyára Dunaújváros és Rácalmás határában fekszik. A globális vezérigazgató felidézte, a Hankook Tire magyarországi üzemében hat éve indult el a termelés. Az azóta eltelt időben a magyar kormány aktív támogatásával, Rácalmás és Dunaújváros lakóinak segítségével, valamint a cég munkatársai szorgalmának köszönhetően az üzem stabilan működik - hangsúlyozta.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédében azt emelte ki, hogy a Hankooknak világos, hosszú távú elképzelései vannak, a magyar kormánynak pedig világos víziója az ország jövőjéről, és "ennek a kettőnek a tartalma egybeesik".
Megjegyezte, a Hankook gumiabroncsait olyan gépek állítják elő, amelyeket nem lehet egyik napról a másikra összepakolni és elvinni máshová. "Aki egyszer egy ilyen terméket gyártó gépsort valahol elhelyez - mondjuk, Rácalmáson, Dunaújváros szélén -, az hosszú ideig ott fog maradni, és amikor arról gondolkodik, hol fejlesszen, akkor ott fog fejleszteni, ahol az előző gépsora is van" - mondta a kormányfő, hangsúlyozva, hogy a Hankook magyarországi jelenléte hosszú távú.
Orbán Viktor - a dél-koreai vállalatvezető szavait idézve - azt mondta, hogy a Hankook a földrajzi fekvés, a képzett magyar munkavállalók és a kormányzattal való együttműködés lehetősége miatt döntött Magyarország mellett. A miniszterelnök megerősítette, a mostani bejelentés is bizonyíték arra, hogy működik a kormány újraiparosítási programja, ahogyan arra is, hogy Magyarországban sokkal nagyobb lehetőség van a világgazdaság szempontjából, mint amit eddig sikerült kihasználnia. Ezért szövetségeseket kell találni, hogy "a bennünk rejlő potenciált másokkal együttműködve minél inkább kamatoztathassuk" - tette hozzá a miniszterelnök.
A kormányfő örömét fejezte ki, hogy Dél-Korea magyarországi gazdasági, ipari jelenléte egyre növekszik, majd méltatta a Hankook vállalati kultúráját.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:15, szombat | Belföld
Szijjártó Péter szerint fontos nemzeti érdek a magyar-orosz gazdasági együttműködés fejlesztése
2024. Szeptember 21. 09:15, szombat | Belföld
Árvíz - Orbán Viktor: még öt nehéz napot kell átvészelni
Még öt nehéz napot kell átvészelni az árvízi védekezésben, hogy az ország fellélegezhessen - mondta a miniszterelnök sajtótájékoztatón szombaton, Budapesten.
2024. Szeptember 20. 07:49, péntek | Belföld
Indul a Mindannyiunké a tér rajz-, fotó- és kreatív pályázat
2024. Szeptember 20. 07:45, péntek | Belföld
Magyarország mentességet kér az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól
Mentességet kérünk az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól, mert azzal Brüsszel Magyarországot is bevándorlóországgá tenné