Hírek
2018. Január 03. 07:34, szerda |
Belföld
Forrás: mti
A várakozások szerint 2017-ben a gazdaság több mint 4 százalékkal bővült
A kiskereskedelmi forgalom bővülése, az építőipar teljesítménye és a beruházások alakulása alátámasztja, hogy 2017 utolsó negyedévében várhatóan több mint 4 százalékkal nőtt a gazdaság
- mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 aktuális csatornán.
A miniszter rámutatott: a magyar gazdaság ma már stabilabb lábakon áll, már nem csak az ipari termelés és ezen belül a járműipar a húzóágazat, hiszen tavaly már nagyon jól teljesített a turizmus, a beruházásokon keresztül az építőipar, valamint a kiskereskedelmi forgalom is.
Varga Mihály kifejtette, hogy az építőipar bővülésében fontos szerepet játszott a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amelyhez kapcsolódóan több mint 63 ezer igénylést fogadtak be a pénzintézetek. Az állam eddig 177 milliárd forint támogatást adott a gyermeket vállalóknak és az új lakást vásárlóknak, hogy lakáshoz tudjanak jutni - tette hozzá.
A miniszter emlékeztetett a 2016. novemberében kötött bérmegállapodásra, ami adócsökkentést és bérnövekedést egyaránt tartalmazott. Ennek hatására tavaly már jelentősen nőtt a minimálbér és a garantált szakmunkás bérminimum, valamint a szociális hozzájárulási adó a korábbi 27 százalékról 2017-ben már 22 százalékra csökkent - idézte fel.
Jelezte: ez a tendencia folytatódik, az idén január 1-jével 8, illetve 12 százalékkal nőtt a minimálbér, valamint a szakmunkás garantált bérminimum, így előbbi 138 ezer, utóbbi pedig 180 500 forintra emelkedett.
Varga Mihály elmondása szerint az új lakások értékesítésénél alkalmazható 5 százalékos kedvezményes adókulcs 2019. december 31-ig marad érvényben. Ha azonban a kormány úgy ítéli meg, hogy ezt a határidőt ki kell tolni, akkor az év második felében foglalkozik majd a kérdéssel - húzta alá.
Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy nem igazak azok a sajtóértesülések, amelyek szerint a választások után csoportos létszámleépítés várható a közszférában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 03. 15:00, péntek | Belföld
Gajdos László: szabályszegő és egészséget veszélyeztető üzemeknek nincs helyük Magyarországon
2026. Július 03. 14:00, péntek | Belföld
Sándor-palota: a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt az államfő Budapesten
Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt Budapesten - tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t.
2026. Július 03. 13:00, péntek | Belföld
Kormányszóvivő: október 22-én nyilvánosak lesznek az elmúlt rendszer egyes titkosszolgálati iratai
2026. Július 03. 07:28, péntek | Belföld
Magyar Péter: az iskolakezdési támogatás első részletét augusztus végéig utalják
Az iskolakezdési támogatás első részletét, 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja a Magyar Államkincstár - közölte a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
